5.-6. Fejezet

 

5.fejezet

 

Fordította: SkyBright 

 

Nem szeretem a nyilvánvaló lépéseket, de a következő tettem mégis átkozottul nyilvánvaló lesz. Visszasétálok a konyhába.

A csinos szőke nő a holttest mellett guggol, és figyelmesen tanulmányozza az áldozat nyakát. Nem néz fel. Nem vesz észre engem, és ez így is van rendjén. A figyelmem a földön elterülő nőre irányul, aki már nem tud beszélni, de mesélni tud. A volt vagy – leendő menyasszony, egyelőre nem tudom, hogy melyik. Figyelemre méltó azonban az a tény, hogy extravagáns ruhában van, átlátszó csipkével és kis rózsákkal, és egy csepp smink sincs rajta. Egy üveg víz van nyitva mellette ami, az oldalára borult, kifolyt belőle a víz, akárcsak a nőből az élet, akiről feltételezhetjük, hogy a kezében tartotta az üveget. De lehetett valaki más is.

– Love ügynök. – A szőke nő észrevett és felpattan. – Hát visszajött. Danica Day vagyok, az új helyettes orvosszakértő Suffolk megyéből.

– És a neved Danica Day – mondom határozottan.

– Igen. – A gerince védekezően megmerevedik. – Így van.

– Hadd találjam ki, ez egy művésznév, és színésznő akarsz lenni.

– Valójában – csattan fela nő, – orvosi szakmában dolgozók hosszú sorából származom. Anyám és apám sebész. A nővérem szülész-nőgyógyász.

– De te azért jöttél ide, hogy színésznő legyél.

– Nem is. Modellkedtem, de...

– De most halott embereket látsz, igaz? – mondom szárazon. – Túl csinos vagy ehhez a munkához. Menj vissza a modellkedéshez. –  Letérdelek a holttest mellé, és most Beth hiányzik, aki itt lenne, ha nem lenne még mindig Párizsban, és nem flörtölne Kane egyik emberével. A pasi védte őt, amikor az Esernyős Ember, Roger célba vette. Most csak szórakoznak. Én pedig a vér forrását keresem.

DD, ahogy eldöntöttem, hogy így fogom hívni a szupermodell orvosszakértőt, most velem szemben térdel, és még mindig a rossz dolgokról beszél.

– A modellkedés egy főiskolai dolog volt. Abból fizettem a tandíjamat. És te is csinos vagy, tudod? És ahogy hallom, lehet, hogy én látom a halottakat, de te látod a gyilkosokat, nagyon-nagyon tisztán és egyértelműen.

A tekintetemmel szúrósan ránézek, amit most mondott az a Társaság által vezérelt bennfentes információnak érzek. Mintha tudná, hogy gyilkoltam. Ők tudják, hogy öltem. Ők küldték nekem az első gyilkosságomat. A férfit, aki megerőszakolt, és meg akart ölni, de Kane hamarabb ért vissza a városba. Megmentett engem, leszedte rólam. Nem. Én mentettem meg magam. Megöltem azt a szörnyeteget. Aztán Kane eltemette a testet, vagy bármit is csinált vele. Kinyitom a számat, hogy megkérdezzem, Pocher állította-e az utamba, de visszafogom magam, hogy ne támadjak. Néha tényleg szeretek simán játszani.

– Ne nyomulj rám. Nem vagyok oda a lányokért, de ha több tapasztalatot szerzel, az csak a hasznodra válik. – Számomra ez a simaság.

Idegesen felnevet. Jó vagyok abban, hogy idegessé tegyem az embereket. Nekem beválik, főleg, ha úgy gondolom, hogy kapcsolatban állnak a Társasággal. Az idegességtől az emberek elkalandoznak. Olyan dolgokat mondanak, amiket nem akarnak elmondani.

– Én sem – mondja, – de Jézusom, te aztán tényleg nagyon heves vagy.

Nem kommentálom. Visszatérek a vér forrását keresni, ami valamiféle kitörésnek, szétrobbanásnak tűnik a nő torkában.

– Méreg? – újra DD-re pillantok. – Vagy egy aneurizma a nyakán?

– Nem tudom, amíg vissza nem viszem a laborba, de ilyet még sosem láttam – meglengeti a kesztyűs ujját a repedés felett. – Ez nem úgy néz ki, mintha méreg vagy aneurizma okozná. Majdnem olyan, mintha egy éles tárgy robbant volna fel belülről kifelé.

A szemöldököm magasba ugrik.

– Egy robbanás belülről? – A vizes palackra pillantok, majd vissza rá. – Mintha tűket nyelt volna le, vagy valami ilyesmi?

– Egy tű nem okozna ilyen jellegű repedést. Egy borotva túl nagy lenne ahhoz, hogy le lehessen nyelni. Ahogy mondtam, vissza kell mennem a laborba, és megnézni, mit találok.

– Mikor végzed el a boncolást?

– Pénteken.

– Ott akarok lenni. – Belenyúlok a csípőmnél lévő táskámba, és előkapok egy névjegykártyát, amit átnyújtok neki. – Küldd el nekem az időpontot és a részleteket.

– Természetesen. – Belenyúl a kabátjába, és át akarja adni a névjegykártyáját. Lövök egy képet. – Tartsd meg a névjegyedet. – mondom, és máris beütöm a számát a telefonomba, egy olyan névjegyre, amin ez áll: DD a modell.

– Love különleges ügynök. – Hátrapillantok, és látom, hogy egy egyenruhás áll a boltív alatt. – Kane Mendez keresi magát.

Nem reagálok. Nem vagyok megdöbbenve. Kétlem, hogy bárkit is sokkolna ezen a szigeten, hogy Kane itt van, vagy bárhol, ahol lenni akar. A sziget szinte az övé, és a legtöbb ember ezt annak a kartellnek tulajdonítja, amelyet az apja, és most már a nagybátyja, szerencsére még mindig vezet.Egyszer csak eltűnt egy akcióban, és a kartell azonnal zűrzavarba került, és Kane küszöbén állt a balhé. Nem jó, ha a bűnüldöző szervek be akarják bizonyítani, hogy Kane irányítja azt, nem pedig a nagybátyja. Egészen a közelmúltig a bátyám is benne volt abban a csapatban. Biztos vagyok benne, hogy egy holttest eltemetése Kane-nel véget vetett a családi drámánknak.

És mégis, Kane tiszteli a jelvényemet, néha jobban, mint én, ami azt jelenti, hogy ha nem lenne sürgős, megvárná, amíg én hazaérek. Tud valamit, amit tudnom kell.

– Mindjárt ott leszek – mondom az egyenruhásnak, és a fejemben lévő neszezés miatt visszafordulok a test felé. Az áldozatot tanulmányozom, a nőt, aki már nem tud beszélni hozzám, de mégis, ő az. A ruha zavar engem. Bő, túl nagy, mintha nem lenne hátul felcipzározva. Megkerülöm a testet, és térdre ereszkedve megállapítom, hogy be van cipzározva.

North visszasétál a szobába, én pedig felpillantok rá.

– Ez a ruha vagy nem az övé, vagy még nem szabták át – mondom, és újra felállok. – Derítse ki, melyik. – Nem hagyok neki időt a válaszadásra. Elsétálok mellette, és a kijárat felé veszem az irányt, hátrahagyva őt.

 

6. fejezet

 

Fordította: Isabelle

 

North gyorsan lelép.

A cipővédőm és a kesztyűm az ajtó melletti szemetesbe kerülnek, és lekocogok a lépcsőn, a hó egyelőre eltűnt, de a harapós hideg jelen van. Ahogy North is. Utolér engem. Csak nem akar elmenni, és azt mondja: – Jó fogás az esküvői ruha.

– Csak akkor jó üzlet, ha valóban egy igazán páratlan fogás. Lehet, hogy az ő ruhája. – Megállok, és szembefordulok vele. – Tudja, mit mondanak a kis ribancokról?

Pislog.

– Mit? Miről beszél, Love különleges ügynök?

– Néha a kis ribancok tisztnek öltöznek, és rébuszokban beszélnek, mert félnek egyszerűen a lényegre térni. Mondja ki, amit mondani akar.

Az állkapcsa megrándul.

– Miért van Kane Mendez a tetthelyemen?

Az ajkaim megrándultak.

– Megfélemlítette?

– Ó, nem. Egyáltalán nem vagyok megfélemlítve. Ha ez a szándéka…

– Még csak nincs is rajta a radarján, North. Mondanám, hogy próbálja meg jobban, és talán az lehet, de ez hamis reményt adna magának. Derítse ki, hogy a nő ruhája-e.– Egy vállfordítással elküldöm, és lefelé lépek. Sétálni kezdek. Felkiált:

– Nem mentesül a törvény alól, mert maga a kezén viseli azt a követ. És maga sem a jelvénye miatt.

Nem válaszolok. Azzal azt üzenném, hogy a fenyegetései méltóak arra, hogy foglalkozzak velük. De nem azok. Van valami célja, és még nem vagyok benne biztos, hogy ez az, aminek látszik: el akar távolítani engem. Elhaladok a lépcső vége előtt, és inkább átbújok a sárga szalag alatt.

Megtalálom Kane-t, aki a fekete Porsche Taycan motorháztetőjének támaszkodik, látszólag mit sem törődve a hideggel. De aztán Kane-nek csak a páncélzat számít, az a fajta, amihez a North-hoz hasonlóak nem érhetnek hozzá. Felé sietek, és bebújok a ballonkabátomba. A kocsi felé int, hogy menedéket nyújtson nekem, én pedig megrázom a fejem. – Vissza kell mennem. Mi van nálad? És kérlek, mondd, hogy nem a tiéd az ingatlan, és nem alkalmazod az áldozatot. Egyszer már voltunk ott, egyszer már megtörtént.

Belenyúl a kabátjába, és feltart egy borítékot.

– Mi az?

– Egy esküvői meghívó, amit neked és nekem címeztek.

– Neked és nekem? Együtt?

– Így van.

Tekintettel arra, hogy alig egy hete vagyunk eljegyezve, és nem kürtöltük szét, megkérdezem: – Mikor jött?

– Két nappal ezelőtt.

– Ismered a menyasszonyt vagy a vőlegényt?

– Ismerem, igen. Mindenkit ismerek East Hamptonban, de hogy személyesen ismerem őket? Nem.

– Ismerted a volt férjét? Gibson Wellst?

– Ugyanaz. Semmi kapcsolatom vagy személyes érintettségem nincs vele.

– Akkor miért kaptunk meghívást?

– Ez a kérdés – jegyzi meg.

– Olyan érzés, mintha üzenet lenne. Vagy fenyegetés.

– Az is lehet – ért egyet óvatosan. – Vagy nem.

– Vagy nem – ismétlem, és ez a nem az, ami megragad bennem. – Be kell járnom a tetthelyet. – Elfordulok, ő pedig elkapja a karomat.

Ebben a pillanatban nem az érintésének Kane Mendezre jellemző birtoklási vágya tűnik fel. Hanem az, hogy nulla ellenállásom van az érintésével szemben, a hajlandóságom, hogy hagyom, hogy visszafordítson magához, és éppen csak egy tetthelyen kívül. A mi viharos kapcsolatunkban még soha nem voltam csak Kane-nel, igazán vele. Ő is észreveszi, látom a szeme összeszűkülésében, a melegségben, és a halk suttogásában

– Lilah.

A feszültség vibrál közöttünk, de ez nem a szexről szól, ahogy azt egyesek feltételezhetnék, hanem a bizalomról. Ellenségekről van szó, olyan átkozottul sok ellenségről, ami lehetetlenné teszi ezt a bizalmat bárki mással szemben.

– Van egy új tiszt, akit North-nak hívnak. New Yorkból jött. Azt sugallta, hogy azért vagy itt, mert közöd van a gyilkossághoz.

– És te mit mondtál?

– Hogy figyelemfelkeltő, és sokkal jobban kell próbálkoznia, hogy a radarodra kerüljön.

Kane szeme kissé összeszűkült.

– Mindig bűnözőnek fognak nevezni, Lilah. Tudtad, hogy ez nem fog változni, amikor felhúztad a gyűrűt az ujjadra.

– Igazad van. Így volt. Akkor mi értelme van? És mielőtt válaszolnál, meg akartam szabadulni a jelvényemtől. Elegem volt a vele járó baromságokból, de te úgy gondoltad, mindkettőnknek szüksége van a vele járó visszafogottságra.

– Azt mondtam, hogy te és a jelvényed a dolgok jó oldalán tartotok, Lilah. Te vagy az a jelvény. Kék véred folyna, ha valaha is hagynám, hogy ez megtörténjen.

Ebben már nem vagyok olyan biztos, de nem javítom ki. Visszatérek az üzlethez.

– Nem tudom, mit gondolok North-ról  – mondom, – de van egy új orvosszakértő. Danica Day. Tett egy megjegyzést arról, hogy gyilkos vagyok, ami rosszul érintett.

– Mintha tudott volna valamit, amit nem kellett volna tudnia?

– Pontosan.

A keze leesik, és ahogy Kane céltalanul nem tesz semmit, ott van benne egy üzenet, egy előjáték arra, ami ezután következik.

– Van oka annak, hogy Murphy nem is tagadja, hogy együtt akar minket. Úgy véli, együtt veszélyesek vagyunk a Társaságra. Ahogy a Társaság is.

Apám politikai karrierjére gondolok, amelyet a Társaság támogatott, és arra, hogy Kane milyen könnyen bizonyult szálkának a szemükben. Igaza van. Együtt veszélyesek lehetünk a Társaságra, és ezt ők is tudják.

– És én kurvára szeretem, és te is – mondom. Az ajkai megrándulnak, én pedig hátrálok. – Mennem kell – mondom, de távozásomkor emlékeztetőül megismétlem. – North rendőrtiszt és Danica Day.

Többet nem is kell mondanom. Megérti. A maga módján fog rájuk nézni. Én pedig a magam módján fogok utánanézni. Egy érem két oldala. És egyelőre inkább egy gyilkosságot kell megoldanom, mint elkövetnem, de ha ez az ügy tényleg rólam és Kane-ről szól, ez talán megváltozik.

És ez talán nem is baj.

Talán a normálist túlértékelt.