9.fejezet
Fordította:
SkyBright
– Hát
ez nem tűnik udvariasnak viselkedésnek – mondom szárazon, felkapva az
üveget, hogy további jeleket keressek, és Andrew-ra pillantok. – Rajta van
a nevem meg minden. Nem véletlenül hívnak Love különleges ügynöknek. Azt
hiszem, tényleg különleges vagyok.
– Lilah!
– szól rám Andrew, a hangja halk, feszes.
– Andrew!
– válaszolom, letéve az üveget, és lövök egy fotót.
Természetesen
az üveg vér Pochertől származik. Ő még él. Dühös. Megpróbál baszakodni a
fejemmel, és valószínűleg Kane-ével is. És a megfelelő válasz egy ilyen
ajándékra a félelem és a sokk lenne, amit kétségtelenül várt tőlem. Túl könnyen
elfelejti, vagy talán még meg kell tanulnia, hogy nem vagyok alkalmas rá és ne
becsüljön alá. Soha. És nem is szándékosan csinálom. Egyszerűen csak így
születtem. És Kane is így született.
– A
fenébe is, Lilah! – csattan fel Andrew. – Mi ez?
– Disznóvér
– mondom, az üvegben lévő vérről beszélve, miközben ő természetesen sokkal
tágabb értelemben beszél. – Teszteld le, és erősítsd meg, hogy igazam van,
de fogadni mernék a kedvenc piros sarkúmra, ami régen anyáé volt, és én nagyon
szeretem azokat a magas sarkúakat. – Megfordulok és elindulok.
– A
fenébe, Lilah, várj! – vakkantja.
– A
francba, Lilah! – úgy tűnik, automatikus lejátszáson van, így kevésbé
hatásos. – Várj!
Nem
várok.
A
válaszokat, amikre szükségünk van, nem ebben a házban fogjuk megtalálni. Miután
láttam azt a vért, jobban tudom. Pocher-nél vannak, akit Kane talán nem
hajlandó megölni, de én rohadtul hajlandó vagyok rá, és a ma este nekem úgy
hangzik, mintha ez lenne az az éjszaka. Találd meg! Öld meg! Vess véget ennek a
pokoli körforgásnak, hogy egyszer és mindenkorra embereket öl. Ő egy teljesen
másfajta sorozatgyilkos, mint Roger, és őt soha nem fogják börtönbe zárni. Túl
erős. Átrohanok a házon, és el akarok tűnni innen, mielőtt megállítana, amikor
North hirtelen az utamba kerül. Most nem akarhatja az utamat keresztezni. Nem,
amikor újra és újra fogadni mernék a piros sarkú cipőmre, hogy a Pocher-csapat
tagja.
– Lilah,
a fenébe is! – kiáltja Andrew ismét durván, és North figyelme éppen ekkor
terelődik a jobb oldalamra, ahol Andrew jelent meg.
– Főnök
– mondja, kitérve előlem, majd Andrew útjába kerül. Brownie pontokat kap,
amiért megmentett engem. Mivel sáros, ezzel nem jut messzire nálam, de így én
elmegyek ebből a pokolból.
Mire
visszabújok a kabátomba, és leveszem a kesztyűmet és a lábzsákot, felkészülök a
kinti a hideg hóra és szélre, megnyugodtam annyira, hogy tudjam, Pocher
megölése, legalábbis most, csak fantázia. Különben is, nem vagyok bérgyilkos,
aki emberekre vadászik és embereket öl. Nem így ölök, nem ilyen vagyok,
bármennyire is kételkedtem Roger miatt magamban, tudom, hogy nem így van, de ez
az ember, Pocher, arra késztet, hogy kivételt tegyek.
Kilépek
a házból, a hideg, csípős levegő kellemes megkönnyebbülést jelent. Máris
megtalál a logika. Most éppen Pocher jár az eszemben. Ebben az ügyben semmi sem
utal Pocherre. A disznóvér szerepelt a hírekben. Az Esernyős Ember is benne
volt a hírekben. Még én is benne voltam a hírekben. Le kell nyugodnom és
gondolkodni úgy, mint Love különleges ügynök, ne úgy, mint valaki, aki gyűlöli
Pochert.
A ház
lépcsőjén haladok lefelé, a hó esik, mint az eső, a csuklyámat felhajtom,
amikor Andrew utolér, még mindig a kabátját húzza, egy barna ronda izét, ami
úgy néz ki, mint valami új állatfajta.
– Lilah.
Azonnal hagyd abba a járkálást, vagy erőszakkal kényszerítelek.
Halkan
morgok az orrom alatt, és szembefordulok vele.
– Tényleg
ki akarod deríteni, hogy ez mennyire fog neked jól sikerülni, Andrew? Gondolom,
jobban meg tudom védeni magam, mint ahogy te le tudsz fogni.
Felemeli
a kezét.
– Te
is részese vagy ennek az ügynek, akár tetszik, akár nem. És nem az én művem
volt. A te neved volt rajta, szó szerint.
– Tudok
olvasni, Andrew.
Hóesés
zúdul rá, és felrántja a csuklyáját.
– Disznóvér,
Lilah? Az Esernyős Ember halott.
– Lehet,
hogy nem Pocher teremtette az Esernyős Embert, de felhasználta, felbérelte,
hogy elvégezze a piszkos munkát. Roger lelkes és készséges volt. És Pocher nem
halt meg.
– Akkor
tud Rogerről, arról, ami történt.
– Tudja,
hogy én öltem meg, és te megszabadultál a holttesttől?Talán. Nem tudom. Hadd
menjek most és foglalkozzak ezzel, Andrew. Majd holnap vacsoránál beszélünk.
– Ha
látott engem…
– Nem
fog feldobni – mondom, és tudom, hogy tényleg aggódik. Tudom, hogy kemény
voltam vele. Én is aggódtam a jelvényemért a tengerparti támadásom után. – Ez
nem így működik. Ha gondot okozol, akkor befolyást gyakorol rád, vagy megöl. – Ráteszem
a kezem a karjára. – Ha tudja, ha azt hiszi, hogy befolyása van feletted,
akkor is tovább kell lélegezned. Ez egy jó dolog.
Aggodalom,
nem pedig megkönnyebbülés ül ki az arcára.
– És
mi van veled, Lilah?
– Vannak
okok, amiért nem tud befolyásolni engem.
– Kane
– mondja tömören.
– Igen.
Kane.
– És
ha elkezd menyasszonyokat gyilkolni, amíg meg nem hajolsz, akkor mi lesz? Mert ez
a hatalom, egy eszköz, és stratégiai előnynek érződik, és Kane szart sem tud
tenni ellene.
– Még
ne mássz fel a sziklára és ne ugorj le róla, Andrew. Van egy halott
menyasszony. Két madár. Egy kő. Ha ez Pocher...
– Ha?
– Ha ez Pocher, akkor ma este hadat üzent.
Nekem. Nem neked. – Témát váltok, mert ez nem vezet jó irányba. – Ki
az a Jamie?
Ráncolja
a homlokát.
– Jamie?
Nem tudom. Miért?
– Az
áldozat vele sms-ezett ma este. Feltételezem, egy férfival, de lehetett nő is.
– Rendben
– mondja. – Nem tudom, ki az, de majd kiderítem.
– Nem
kell túl sokat dolgoznod rajta. North már tudja. Azt fogja mondani, hogy nem
tudja, de tudja. És ne kérdezd, honnan tudom. Olvasok az emberekben, ahogy anya
is tette.
– Ami
miatt feltételezhetjük, hogy megölték, Lilah. Óvatosnak kell lenned.
– Most
az egyszer nem fogok vitatkozni – mondom, és visszatérek arra, hogy miért
is vagyunk itt ma este. – Keresd meg Jamie-t, és hívj fel. Mondtam
North-nak, hogy szükségem van a teljes nevére és címére ma este. – Megfordulok,
hogy távozzak, de habozok, és visszafordulva szembenézek vele elég sokáig, majd
hozzáfűzöm: – Légy óvatos North és Danica Day társaságában. Egyikükben sem
bízom. – Aztán már indulok is lefelé a lépcsőn, mielőtt ezt átfordulna
valamiféle vitába, amit talán egy másik napon és időben élveznék.
– Te
nem bízol senkiben – kiáltja, mire én hátam mögé teszem a kezem és
bemutatok neki. Tudja, hogy ez nem igaz. Bízom benne. Többnyire. És Kane-ben is
bízom.
Amint
beülök a Mercedesbe, feltekerem a fűtést, és kibújok a vizes kabátomból. Valami
zavar a nyilvánvaló dolgokon túl, és csak ülök ott – feldolgozom az
információkat. Andrew felvetése, hogy Pocher ártatlan nőket kezd el gyilkolni,
hogy elkapjon engem, nem tetszik. Maga a gondolat is fájdalmas, és ennek az
érzésnek az egyetlen jó része az, hogy eszembe jut, hogy ember vagyok, hogy
igenis törődök azokkal az emberekkel, akik meghaltak, és akiknek szükségük van
a segítségemre, hogy megtalálják az igazságot. Ez vagyok én. Ezért végzem ezt a
munkát. Korábban tévedtem. Még mindig ember vagyok. Még mindig én vagyok.
És
igazam volt, amikor azt mondtam, hogy amit Pocher csinál, az nem egyszerű. De
nem is hülye. Ha csak azért ölne, hogy ölhessen, az a végzet útja lenne. Nem.
Volt oka, hogy megölje azt a nőt. Talán egy ok, amit nem akar, hogy lássak. Nem
tudok Pocherre koncentrálni. A bűntény megoldására kell koncentrálnom.
Megragadom a jelvényemet, és előveszem a Kane-ről és rólam készült fényképet,
amit ott tartok. Megfordítom, és megnézem a kis jeleket, amiket ott
megjelöltem, minden egyes embert, akit megmentettem, vagy akinek igazságot
szolgáltattam, hogy megbánjam azokat, akiket megöltem. Nem, azokat, akiket
kénytelen voltam megölni. És egy dologra koncentrálok. A célomnak annak kell
lennie, hogy új nyomot találjak Emma ügyében. Igazságot kell szolgáltatnom, és
igazságot is fogok szolgáltatni a meggyilkolásáért.
Ez lesz
a következő lépés.
És mi
van, ha – ráncolom a homlokom – mi
van, ha az üveg vér nem Pochertől származik? Most egy kicsit a
megszállottja vagyok. Ma este kaptam a hírt, hogy életben van. Szóval, ha ez
nem Pocher, akkor ki? A szemöldökömet felvonom, és elkezdek gondolkodni. A
disznóvér volt a hírekben. Benne voltam a hírekben. Roger megpróbálta magához
ragadni az Esernyős Ember ügyének minden babérját, de végül engem is
megemlítettek. Lehet, hogy ez egy másik pártfogoltja, vagy akár egy másik
ellenség, egy új ellenség, egy új gyilkos, aki rám van kattanva.
Ahogy
Kane mondta, és én túl jól tudom, a gyilkosok vonzódnak hozzám.
És én
is hozzájuk.
10. fejezet
Fordította: Isabelle
Utálom
a hülyeséget és a lassúságot.
És
egy dolgot tudok a helyiekről, hogy olyan gyorsan mozognak, mint a hóviharban
olvadó vaj. Ha a helyiekre várok, hogy feldolgozzák a bizonyítékot, halott
leszek, mielőtt megoldanám ezt az ügyet. Még korán van Kaliforniában, és
megragadom a telefonomat, hogy felhívjam Tic Tac-ot, a technikusomat a Los
Angeles-i irodából. Épp azon vagyok, hogy megnyomjam az automata tárcsázást,
amikor a legutóbbi beszélgetésünk megismétlődik a fejemben:
– Az
anyám jön hálaadásra, Lilah – mondta. – Nem vagyok elég erős, hogy
egy héten belül foglalkozzak vele és veled. Kérlek, könyörgöm, legalább ezt a
négynapos hétvégét add meg nekem.
– Oké
– mondtam, – de csak akkor, ha küldesz nekem egy olyan fahéjas tekercset,
amit ő csinál.
– Rendben
– ígérte. – Küldök kettőt.
Sóhajtok,
és elhúzom az ujjam a hívógombról. Akarom azokat a fahéjas tekercseket. És
tényleg megígértem. Lehet, hogy egy ribanc vagyok, de az ígéret az ígéret.
Különben
is, szükségem van valakire, aki kicsit ravaszabb, mint a cserkészrutinja.
Ezért,
és Kane haragja ellenére, aki utálja az unokatestvéremet, Lucast hívom, aki
megesküdött, hogy marad a befektetési bankoknál, és abbahagyja az ostoba
hackelést, de mindketten tudjuk, hogy hazudik. És, hogy egy idő után én is
rossz hatással leszek rá, annak ellenére, hogy az ellenkezőjét próbálom tenni.
A
második csörgésre felveszi.
– Mielőtt
egy szót is szólnál – köszönt, – iszom. Ne vedd rossz néven, amit
mondok.
– Gyümölcsös
és csajos? – Azért kérdezem, mert a pina colada iránti szeretetével
cukkolom.
– Nem– mondja,
– már elment a csaj.
Forgatom
a szemem.
– Te
megőrültél.
– Ezt
bizonyítja az a tény, hogy még mindig beszélek veled, annak ellenére, hogy Kane
Mendez nagyon utál.
Ez
igaz. Kane utálja őt, és ennek sok oka van. Először is, fontos megjegyezni,
hogy Lucas technikailag nem vérrokon. Az apja a mostohatestvére volt az
apámnak. Az apja is ott volt a helikopterben az anyámmal együtt, amikor
megölték őket, ami mindig is furcsa volt számomra és Lucas számára is.
Másodszor,
olyan szőke, szörfös srác, aki az exemhez Richhez hasonlít, akivel együtt
voltam a Kane-nel való szünetünk alatt. Ami azt illeti az ok, hogy Kane miért
utálja őt, a fentieken túl, hogy Lucas többször is kikezdett velem.
Ez
igaz, de ő is egy hatalmas zűrzavar, aki mindig a segítségemre siet.
Ellentétben
azzal a hiedelemmel, hogy a szívem hideg, még én sem tudom egyedül hagyni őt az
ünnepek alatt.
– Mit
csinálsz hálaadáskor? – kérdezem.
– Még
több ivászat. És rendeltem egy olyan pulykás pitét Micki's étkezdéjéből, amit
minden ünnepnapon csinál. És tortát. Egy egész kibaszott tortát vettem
magamnak. Kókuszkrémes. Egy pitéből tortát csináltak.
– Oké,
akkor a vacsora ötkor lesz. Hozd el azt a csini laptopot, amit csak csintalan
dolgokra használsz. És szeretném, ha utánanéznél néhány dolognak ma este. A
többi várhat holnapig.
– Magadnál
vagy? Várhat holnapig? Mióta vársz te bármire is?
– Mivel
nem tudok néhány dolgot telefonon megbeszélni, és ha elmegyek hozzád, Kane
lehet, hogy megöl, mielőtt holnap vacsoráznánk. Ó, és hozd el a pitét, amit
tortává alakítottak.
– A
pokolba is, dehogy. Nem fogok Kane-nel vacsorázni. Minden alkalommal, amikor
rám néz, tudni fogom, hogy éppen azt próbálja eldönteni, hová temesse el a
testemet.
– Ahogy
mondtam. Négy órakor. Érkezz korán, és hozz egy drága üveg piát a pitetortához.
Az majd jó kedvre deríti. Van egy tollad, hogy jegyzetelj?
– Lilah…
– Lucas.
– Nem– mondja.
– Oké,
akkor átmegyek. Csak küldök egy SMS-t Kane-nek, és megmondom neki, hogy késni
fogok.
– Te
mindig megkapod, amit akarsz, ugye?
– Csak
akkor, ha élet-halál kérdése. És ez az. Ismerted Emma Wellst?
– Nem
– mondta. – Kellene?
– Van
egy háza itt a városban. Néhány éve vette.
– Nem
tartom a kapcsolatot a városi eseményekkel. Ezt te is tudod.
– A
férje Gibson Wells volt.
– Ó,
persze– mondja. – Könyvelő volt. Nagymenő szintén. Láttam őt
errefelé. Azt hiszem, emlékszem a nőre is. Miért?
– Meghalt.
– Ó,
hát bassza meg –morogja. – Mikor és hogyan?
– Ma
este. És mielőtt megkérdeznéd, a halál okáról nem beszélhetek.
Felhorkant.
– Persze.
Mert mi mindent a szabályok szerint csinálunk?
Továbbmegyek.
– Mi
a helyzet a vőlegényével, Morgan Rockporttal? Ismered őt?
– Ismerem
Rockportot. Ő egy nagyhatalmú ügyvéd. Kötött néhány üzletet a cégemmel, de
igazából egy partin találkoztam vele. Valójában az apádnak szervezett
adománygyűjtő rendezvényen, amit Pocher rendezett. Az, ahol azt a piros ruhát
viselted.
Nem
veszek tudomást a piros ruhára tett megjegyzéséről. A kapcsolatra koncentrálok,
ami nem örvendetes, de nem is váratlan.
– Dolgozik
az apámnak vagy Ted Pochernek?
– Fogalmam
sincs. Gondolod, hogy az apádnak köze van ehhez?
– Szerintem
nagyon sok ember kapcsolódik össze ebben a városban – mondom, de abba nem
megyek bele és nem ecsetelem, hogy mi van apám és közte, legalábbis most nem. – Mindenre
szükségem van Emmáról és az életében lévő férfiakról, amit elő tudsz ásni
nekem.
– Sok
mindenre van szükséged – mondja szárazon.
– Igen,
Lucas, sok mindenre. És Danica Day-ről az új orvosszakértőről is mindent tudnom
kell. És North rendőrtisztről is, aki most költözött át a városból
Andrew-hoz.
– Azt
akarod, hogy feltörjem a kormányt, Lilah?
– Igen.
Megkapod az engedélyem. Megvédelek.
– Bassza
meg, Lilah. Ki véd meg téged?
– Én,
és rohadt jó vagyok benne.
– Mit
kapok én ezért?
– A
szeretetemet és odaadásomat– mondom édesen. Igen, tudok én édes lenni. Az
emberek meglepődnének, hogy mennyire, és ezek közé az emberek közé tartozom én
is.
– Ami
elég is lenne – mondja, – de mindketten tudjuk, hogy ez nem fog
megtörténni.
– Nyilvánvalóan– mondom,
– nem ugyanarról a szeretetről, és odaadásról beszélünk.
– Nem
– ért egyet. – És én mit kapok ezért?
– Egy
mesterszakács által elkészített steaket a hálaadásnapi vacsorára.
– Nem
viccelsz? Egy tévéműsorban szereplő séftől?
– A
pokolba is, dehogyis – viccelődöm. – Én nem csinálok tévéműsoros
szarságokat. Ő egy igazi mester. És igen, lesz háromféleképpen elkészített
sajtos makaróni.
– Azt
hiszem, jobb lesz, ha itthon hagyom a nem túl egyszerű, éttermi kókuszos
süteményt.
– Ha
így teszel, nem engedlek be az ajtón.
– Hát,
ha Kane-nek módja van rá, úgysem engednek be.
– Igaz
– értek egyet. – De ő minden kókuszos dolgot szeret. – Határozott
hangon szólalok meg. – Lássunk munkához. Tudnom kell mindent, amit ma este
megtudhatsz.
Éppen
le akarom tenni a kagylót, amikor tétovázom, és azt mondom: – Nézd át a
hozzám köthető kapcsolatokat, Lucas.
– Te?
Mi a fene, Lilah? Veszélyben vagy?
– Nem,
de te igen, ha nem sietsz és nem kezdesz dolgozni. – Leteszem a telefont.
És
hazudtam, mielőtt letettem. Veszélyben vagyok. Haza kell mennem, hogy elmondjam
Kane-nek, hogy Lucas jön vacsorázni.
11.
fejezet
Fordította:
SkyBright
A havas
úton hazafelé egy régi Rolling Stones-dal, a Beast of Burden szól a rádiómban.
Anyám szerette, és az ő elvesztése mindig is az én nyomasztóterhem volt. Az ő
meggyilkolása motivál többek között arra, hogy gyűlöljem apámat és elpusztítsam
Pochert. A hó is úgy döntött, hogy a saját szörnyű terhem lesz.
Vakító
hevességgel csapódik a szélvédőre, ami arra kényszerít, hogy úgy vezessek, mint
egy nagymama, aki a sajátja helyett a nagypapa szemüvegét ragadta meg, és így
nem látja az utat. A türelem nem tartozik az erényeim közé, és csak akkor
használom, ha rákényszerítenek. Ráadásul éppen az Ol' Betsy jelzőlámpánál[1]
állok, ahogy a helyiek hívják, amelyiknél tíz évbe telik, mire átvált.
Ujjaim
a kormánykeréken dobolnak, miközben Kane szavai jutnak eszembe: Murphy nem is tagadja, hogy együtt akar
minket látni. Úgy véli, együtt veszélyesek vagyunk a Társaságra. Ahogy a
Társaság is.
És mit
tesz a Társaság bizonyítottan, ha valaki veszélyes nekik?
Megölik
őket.
De
előbb kikészítik őket?! Ez az, aminek...ma este…lennie kellett volna?
A
mobilom jelez, hogy sms-t kaptam, és lefelé pillantva egy üzenetet találok
Andrew-tól: Jamie száma nem regisztrált
szám. Ez egy eldobható szám.
Válaszolok:
Persze, hogy az.
Az Ol’
Betsy átvált zöldre, és gondolataim visszakényszerülnek az útra.
Mire a
ház garázsába érek, Kane már az ajtóban vár rám. Intenzíven tanulmányoz engem,
megfejthetetlenül. Értékel, kérdez, de nem beszél. Isten szereti őt és azt,
hogy érti, hogyan működöm.
Gondolkodnom
kell.
Most
ott kell maradnom a gondolataim között.
Hátrál,
hogy beengedjen a hátsó folyosóra, és én gyorsan meg is teszem. Amint
mindketten bent vagyunk a meleg házban, levetem a vizes csizmámat, ő pedig
elveszi a kabátomat, mielőtt követném a konyhába. Letelepedem a márványozott
sziget előtti bárszékre, amíg ő elkészít, majd átnyújt nekem egy forró Baileys-zes
kávét tejszínhabbal. Igen, a sötét, veszélyes Kane Mendez tejszínhabot tesz a
kávémra. És még mindig nem szóltunk egy szót sem.
Csatlakozik
hozzám, helyet foglal mellettem, miközben én kortyolom a kávémat, a meleg, édes
folyadék lecsúszik a torkomon, és segít nekem, hogy két fokozattal lejjebb
jussak a lazulásban.
Készen
állok, hogy a saját gondolataim ping-pongozásánál többre legyek képes,
előveszem a telefonomat, és addig lapozgatom a fotókat, amíg meg nem találom a
véres üveg képét. Kane elé teszem.
– Ezt
a tetthely hűtőszekrényében hagyták nekem.
Rápillant,
majd rám, és felvonja sötét szemöldökét.
– Az
áldozat vére?
– Disznóvér
– mondom tárgyilagosan. – Ezt még nem erősítették meg, de biztos,
hogy disznóvér lesz. Tudom.
Nem
akad ki, de nem is várok mást Kane-től, mint nyugodt, megfontolt elmélkedést.
Meg sem kérdezi, miért teszem ezt a megállapítást. Egyszerűen csak azt kérdezi:
– Ez Pocher vagy egy Roger pártfogolt?
Olyan
könnyen, hogy máris a fejemben van. És a megfelelő pillanatban elhangzott
kérdés inkább a logikára alapoz, mint arra az érzelemre, ami miatt
kiviharzottam Emma konyhájából, készen arra, hogy megöljem Pochert.
– Logikusan,
– mondom -, a ruha és az üveg bármelyikre utalhat. Persze az első reakcióm
Pocher volt. Most tudtuk meg, hogy visszatért. És amikor megláttam azt a halott
nőt, majd a véres üveget, kész voltam megölni.
– Ez
Andrew befolyása. Már akkor azt hitte, hogy Pocher volt az, amikor a helyszínre
hívott téged.
– Így
van. És lehetett Pocher.
– De
az ösztöneid nem így értelmezik.
– De
én meg tudom mondani. – Belekortyolok a kávémba, és hozzáteszem: – A
ruhával és a véres üveg nélkül ez egy klasszikus féltékenységi bűnügynek tűnt
volna. A vőlegény már elhanyagolta a menyasszonyt, és volt egy másik haverja. De
mégsem dühből elkövetett bűntény volt. Még azt sem tudjuk biztosan, hogyan halt
meg a nő.
– Vagyis
mit jelent?
– Úgy
tűnt, mintha szétszakadt volna a torka, de nem volt nyilvánvaló vágás.
– Méreg?
– kérdezi a férfi.
– Az
új orvosszakértő szerint nem. – Csörög a mobilom, Lucas számát jelzi, ami
még mindig köztem és Kane között lebeg. Összeszorul az állkapcsa.
– Felhívtam,
hogy hack-keljen nekem, és eljön vacsorázni. És mielőtt fintorognál, egyedül
jön, Kane.
Lehajtja
a kávéját az utolsó cseppig, feláll, gerince megmerevedik. A francba! Felveszem a kihangosított
hívást. Jobb így, hogy Kane is hallja az egész beszélgetést.
– Lucas!
– mondom, és nem figyelmeztetem, hogy Kane a szobában van. Ha nem elég
okos, hogy rájöjjön, akkor megérdemli, amit kap. – Mit találtál nekem?
– Megszereztem
Danica és North adatait. Egy biztonságos fájlban küldöm el őket maildrop-on,
hogy átnézhesd. De semmi rendkívüli nincs benne, amit látni lehetne. És mielőtt
szidnál, mélyebbre ások, de az időbe telik.
– Mi
van az áldozattal és az életében lévő férfiakkal?
– Mind
a halott férje, mind a vőlegénye adományozott különböző Pocher által irányított
kampányoknak. Ezt könnyű volt megtalálni. A vőlegénye valójában az apád
kampányának adományozott. De Lilah, nehéz lenne bárkit is találni ebben a
városban, aki nem hajtott Pocher hatalmára. És ez minden, amim van. Részeg
vagyok. Még mindig iszom. Ma este nincs több friss infóm.
– Igen,
de...
– Nem
– mondja, – és leteszem a telefont. – megszakítja a kapcsolatot.
Grimaszolok,
és gondolkodom azon, hogy visszahívom, de úgy döntök, jobb lesz, ha nem.
Kane
ekkorra már megtöltött egy whiskys poharat, és a mosogató előtti pultra
támaszkodik. Felállok, és bezárom a köztünk lévő teret. Közvetlenül elé lépek,
ő pedig lehúzza az italát, és leteszi a poharat. A keze a mögötte lévő pulton
van. Eszébe sem jut, hogy hozzám érjen, és tudom, hogy Lucasról van szó.
Pontosan ezért akarom, hogy tudja, nem Lucasra gondolok, hanem azokra az
adományokra, amelyek Emma vőlegényét az apámhoz kötik. És a szavaira gondolok,
a kijelentésére, hogy veszélyesek vagyunk a Társaságra.
– Mi
van, ha… -
Megragad,
és magához húz.
– Ha
azt mondod, hogy az a nő azért halt meg, mert mi együtt vagyunk, és ezt egy
másik oknak véled, hogy levedd a gyűrűmet, Istenre esküszöm, Lilah, akkor
végeztem.
❤️❤️❤️
VálaszTörlés